1/04/2012

Bobby emlékére

Azok számára, akik egy kicsit is jártasak a (brit) popzenében, a Westlife név nem ismeretlen. Úgy vélem, bátran állíthatom, hogy minden idők legjobb brit zenekara, akik díjainak száma messze meghaladta a tagok számát. Ők inkább a lassabb, érzelmesebb dalokra "specializálódtak", de azért a repertoárban akad egy-két pörgősebb is. Mint valamennyi előadónál, náluk is a legszebb számok nem a rádiókban szólnak, hanem az albumok utolsó dalai között találhatóak; így találtam a Maybe Tomorrow c. dalra is, ami a Face to Face c. album utolsó dala. Mivel brit angolul énekelne, ezért meg sem próbáltam hallás után lefordítani a dalszöveget, ám a dallama nagyon jóra sikeredett - hm, ez nálunk mondjuk nem meglepő!

Az elmúlt időszakban tele van olyan posztokkal mind a blogom, mind pedig a FB-adatlapom, amelyekben az Imák Bobbyért c. filmet ajánlom. Nos, a film hatására elhatároztam, hogy átlapozom az Újszövetséget, és írok egy könyvet a csőlátású kálvinisták számára, hogy megértsék a Biblia fogalmát, illetve hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a filmben történtek.



S ha mindezekkel végeztem, elkezdem megírni életem első igazi forgatókönyvét. A film alapja két család lesz, akik nagyon vallásos életet élnek, ám a két fiú (mindkét csalában van egy-egy) egymásba szeret. Különböző felekezet, különböző életfelfogás, így amolyan teológiai háború indul meg a két család között. A végére a fiúk (legalábbis az egyik biztosan) a halálba menekül(nek), mire a családok rájönnek, hogy Isten szeretete (mondhatni naívan) határtalan. Felcsendülnek majd a filmben magyar és külföldi (elsősorban Westlife, főleg a Maybe Tomorrow) slágerek egyaránt, és hát ki más is lehetne a főtámogató, mint a PFLAG! :)

A filmet (jobban mondva a forgatókönyvet) és a könyvet Bobby Griffith emlékére ajánlom fel! Bobby, nyugodj békében! Elmondhatatlanul hálás neked a meleg világ, amiért életedet adtad értünk! Soha nem fogunk elfelejteni! "Nyugodj békében, Jézus Krisztus Szent Szívében!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése