8/02/2013

Kelet vagy nyugat?

Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az láthatta, mennyire kiakadtam a Katolikus Egyházra. Meguntam és visszataszítónak tartom, hogy a papok, püspökök, bíborosok a reverenda és a miseruha árnyékbán oktatják az embereket olyan, számukra ismeretlen dolgokra, mint például a szeretet. Korábban többször felmerült bennem a láng, hogy át kellene konvertálódnom iszlámmá. Pár nap elteltével ez a láng valahogy mindig kialudt, és felgyúlt a kereszténységé. Azonban ha a latin rítusú a fenti miatt kiesik, akkor mi marad? Nyissuk ki a szemünket! A történelem itt ad egy lehetőséget: a keleti vagy más néven Ortodox Egyházat. Ez lenne hát a megoldás az útkeresésemre?


Egy korábbi bejegyzésemben már leírtam, hogy egyik éjszaka volt egy álmom, ahol azt feszegettem egy ismeretlen, magát püspöknek mondó idősebb úriemberrel, hogy legyek-e pap. Római rítusú az Egyház undorítósága és visszataszítottsága miatt nem szeretnék lenni, így megpróbálkozom hát az Ortodox Egyházzal. Noha az alap dogmák közösek, ennek ellenére ég és a föld kettő, még akkor is, ha ugyanazt az Istent és Szentháromságot imádják. Isten adja meg a választ kérdésemre! Isten segítsen utamon, akármi is legyen az!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése